Schiffer András recenziója körtársunk, Ikotity István bunyevácokról szóló könyvéről.

A politikai filozófia görög klasszikusai nem sokra tartották a demokráciát. Ahol a többség akarata érvényesül, szinte kizárt, hogy jó döntések szülessenek. A többséget ugyanis a szegény és tudatlan emberek alkotják, őket a legkönnyebb megvesztegetni vagy üres ígéretekkel elcsábítani. Ezért Platon szerint úgyszólván elkerülhetetlen, hogy a nép vezéréből zsarnok, türannisz váljék. A többségtől nyert felhatalmazására hivatkozva tetszése szerint változtathat a törvényeken, ellenségeivel mint a nép ellenségeivel bánhat el, és a saját akaratát mint a nép akaratát kényszerítheti bárkire. Jó kormányzásra Arisztotelész szerint is csak akkor van esély, ha a politikára az anyagilag és szellemileg független emberek (a középosztályok) gyakorolnak döntő befolyást; ha a politikai közösség elég kicsiny ahhoz, hogy a polgárok ismerjék azokat, akiket valamilyen tisztségre megválasztanak; végül, ha az állam polgárai között egyetértés uralkodik a jó élet alapelveiről, vagyis arról, hogy mire érdemes közösen törekedniük. A modern ipari társadalmat mindennek épp az ellenkezője jellemzi, nem csoda, ha az ezekben megvalósuló tömegdemokrácia az antik szerzők minden aggodalmát igazolja.

A Liget Műhely újra kiadta Lányi András Együttéléstan című tanulmánygyűjteményét. Az új kiadáshoz a szerző az alábbi előszót írta.

Az Út nem az odaérés eszköze, hanem arra való, hogy járjunk rajta. Bár oda lehet érni rajta valahová, az Út részéről ez szívesség, magyarázza Karátson Gábor (1935-2015) a Tao-te kinghez fűzött kommentárjaiban. De hogy jó vagy rossz úton haladtunk, eldönti majd, miként ítélnek pályafutásunkról, amikor elérkezünk oda, ahová minden út vezet. Áll ez az egyének és a nemzetek sorsára is.