"Mi a különbség garázdaság és polgári engedetlenség között? A különbség alapjában véve geopolitikai természetű. Amit tőlünk nyugatra polgári engedetlenség néven tisztelnek, azt itt, keleten garázdaságként büntetik. Miért is tiszteli a demokratikus jogállam engedetlen polgárait? Jürgen Habermas szerint azért, mert tudja, hogy az állampolgároktól elvárt törvénytisztelő magatartás alapja nem a törvények jóságába, hanem mindenkori javíthatóságába vetett bizalom."
Vendégszerzőnk, Klein Ákos biológus, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány ügyvezetője újabb írását tesszük közzé az alábbiakban.
Azok közé tartozom, gondolom ti is, akik szégyenkezve bár, de az egyesült ellenzék jelöltjeire adták le szavazatukat – akiknek kormányzását egyébként a hátunk közepére se kívánnánk –, hogy végre megszabaduljunk Orbán Viktor uralmától, aki az ország törvényes rendjét felforgatta, a nemzetet kettészakította, az állam vagyonát híveivel felprédálta és elérte, hogy a magyar nevet Európa-szerte gúnnyal és megvetéssel emlegessék.
Ez a kívánságunk azonban nem teljesült. A régi, jólbevált – horthysta-kádárista – alapokra épült orbáni pártállam épülete szilárd, szilárdabb, mint valaha. Olyan szilárd, mint Putyin, Erdogan vagy Lukasenka rendszere. De nem azért szilárd, mert a nép bízik a vezetőiben, hanem azért, mert nem bízik önmagában. És nem azért nem fogyott el a Fidesz többsége, mert a szavazók elhitték, amit a pártszolgálati propagandagépezet sulykol belénk, hanem azért, mert az ellenzéknek nem volt megjegyezhető, hiteles mondanivalója. Pártok, melyek nem tudnak megszűnni vagy képtelenek meggyökeresedni: külön-külön is nehéz volna megmondani róluk, hogy mit képviselnek. Hát még így, együtt, egy miniszterelnök-jelölttel, aki mögött egyik sem áll, és akik mögötte állnak, bár ne állnának.
Kovács Gábor filozófus írása
A mindennapi közéleti diskurzus a politikai bulvár szintjén mozog, legfeljebb nyomokban tartalmaz érdemi mondanivalót. Folyamatosan olyan dolgokról olvashatunk és hallhatunk, hogy melyik politikus éppen milyen válogatott jelzőkkel illette a másikat, hogy a miniszterelnök az előre megbeszélt kérdések mentén hogyan játszotta el a nemzet megmentőjét, az erőskezű, hozzáértő, de szerény vezetőt pénteken a Kossuth Rádióban, vagy hogy a hét más napjain a cukrászdában, „spontán” családlátogatáson, disznóvágáson, óvodában hogyan építi az imidzsét a választásokra. Netán hogy Márki-Zay Péter milyen, finoman szólva nem szerencsés szavakkal fejezte ki magát a vasárnapi bejelentkezésében, hogy Jakab Péternek milyen színvonalon sikerült eljátszania a parlamentben a tükör előtt jól begyakorolt szónoklatát, vagy hogy Gyurcsány Ferenc hogyan öntötte ki a szívét a Facebook-oldalán. A narratívák pedig elmagyarázzák nekünk, hogy hogyan kellene kommunikálnia (még véletlenül sem gondolkodnia és cselekednie) a kormánynak és ellenzékének.
