Bemutatkozik az újjáalakult Karátson Gábor Kör

A demokratikus jogállam megteremtésének felemás kísérlete Magyarországon ismét kudarcba fulladt. A kiüresedett parlamentarizmus kulisszái között a pártállam restaurálása zajlik. A választók többé nem képesek ellenőrizni úgynevezett képviselőiket, a pártok vezéreiket, az ellenzék a kormányt, az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalmat, a szakapparátusok a politikai döntéseket, mindez éppen fordítva történik. Pártjaink a közhatalom megszerzésére és kiaknázására szakosodott üzleti vállalkozássá züllöttek, amelyek a vagyont szavazatokra s a szavazatokat vagyonra váltják.

A rendszer szilárd, alapjai kikezdhetetlenek: a hazugság, a félelem és a megvesztegetés. A felesleges beruházásokra, megalomán építkezésekre elherdált fejlesztési források a párthűbéri rendszert erősítik. Az önálló vállalkozás lehetőségétől megfosztott középosztályok besorolnak vagy tönkremennek. A mélyszegénységben élők száma egyre nő. A fiatalok százezer számra hagyják el az országot, amely a szellemi és anyagi fölemelkedés útján még szomszédaival sem tudott lépést tartani. A kormány kalandor külpolitikája elidegenítette szövetségeseinket, és Magyarországot a keleti diktatúrák érdekkörébe sodorta.

Körülöttünk eközben történelmi, sőt, földtörténeti léptékű változások zajlanak, az emberiség jövőjét meghatározó döntések születnek, s ha nem születnek, annak a következményei lesznek a legsúlyosabbak. Kockázatos alternatívák, egymással kibékíthetetlen igények között kell választanunk, az utódaink sorsáért ránk háruló felelősség terhe mellett. Ezért elemi érdekünk, hogy a döntésre váró kérdésekben eligazodjunk, hogy átlássuk és befolyásolni tudjuk a folyamatokat. A beletörődés abba, hogy ez manapság lehetetlen, nemcsak cinizmus és gyávaság volna a részünkről: ez a birkamorál a vesztünket sietteti.

A civilizációnk önpusztító tendenciáival számot vető politikai gondolkodás hívószava világszerte az ökológia lett. Az ökológiai belátások arra figyelmeztetnek, hogy az emberhez méltó élet súlyosan veszélyeztetett feltételeit bolygónkon csak egy új emancipációs mozgalom védheti meg: a személytelen kényszerintézményeknek kiszolgáltatott emberiség felszabadítása a technokrácia uralma alól. Az élet minőségének romlása, az életformák sokféleségének eltűnése, az elnyomás és ellenőrzés új formáinak terjedése tudásunk alkalmatlanságáról árulkodik. Politikai eszméink sürgős felülvizsgálatra szorulnak, lázas rögtönzések ezt nem pótolhatják, se az elkeseredett tiltakozás, se elvtelen kompromisszumok.

De hol vannak a kibontakozás útját kereső szellemi műhelyek? A politikai kultúra helyreállítását ma az alapoknál lehet csak újrakezdeni, az önálló véleményalkotásra és közös cselekvésre képes közösségek megerősítésével, a korlátolt önzéstől és kölcsönös gyűlölködéstől mentes nyilvános párbeszéd színtereinek kialakításával. Erre teszünk kísérletet 2019-ben. Tanácstalan köztársaság címen februárban vitaest-sorozatot indítunk. Olyan emberek részvételére számítunk, akik hisznek abban, hogy a tennivalók felismerése csak lelkiismeretes és elfogulatlan vizsgálódás eredménye lehet, és úgy gondolják, hogy van mit tanulniuk egymástól.

A Kör titkára

Nagy Károly András

A Kör logója

Logónkban az élet és születés jelentésű ókínai írásjegy ("sheng", mai változata: 生) található,

melyet névadónk, Karátson Gábor Világvége után című könyvéből vettünk át.

(Budapest, 1935. május 21.– 2015. július 23.)

1935-ben polgári családban született, apai ágon székelyföldi, anyai ágon felvidéki (a XIX-XX. sz. fordulóján Budapestre származott) felmenőkkel. Édesapja Karátson László jogász, döntőbíró, a 2. világháború végéig minisztériumi köztisztviselő. Édesanyja Olgyai Eleonóra, akinek apja – Karátson Gábor anyai nagyapja – Olgyai Viktor grafikusművész, a keleti filozófia kitűnő ismerője, műgyűjtő. Mivel őt Karátson személyesen már nem ismerhette (születése előtt meghalt), a nagyapai örökség, a kétségtelen szellemi inspiráció édesanyján keresztül, színes mesék és természetben töltött kisgyermeki évek során jutott el hozzá. A székely, illetve felvidéki származású szülők természetjáró emberek voltak, Karátson például a később számára oly központi helyet betöltött Gyimesbe először gyerekként, Erdély visszacsatolása nyomán jutott el. Édesanyja a II. világháború végén, Budapest ostromakor (1945) bombatalálatban meghalt, e súlyos veszteség egész életén át végigkísérte. Fiatalkorát Karátson a Gellérthegyen töltötte, ahol öt évvel fiatalabb öccsével, Lászlóval együtt édesapja és anyai nagyanyja nevelték fel.

Középiskolai tanulmányait követően 1954-ben az ELTE magyar–német szakára vették fel, később a jogi karra irányították. 1956 nyarán későbbi érdeklődését meghatározó, élménygazdag utat tett a Székelyföldön és Gyimesben. Az októberi forradalomnak már az első napjaiban, sőt az azt megelőző napokban is kezdeményező szerepet játszott az egyetemen. A forradalom idején tevőlegesen főként a Vöröskereszt munkájában vett részt, ugyanakkor egyike volt a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége megalapítóinak, emellett az ELTE forradalmi bizottságának tagjává választották. A forradalom leverését követően röplapok terjesztésében segédkezett, amiért 1957. márciusában, majd rövid szabadlábra helyezés után júniusában letartóztatták. Perében a hírhedt vérbíró, Tucsek Gusztáv vezette népbíróság izgatás vádjával első fokon három évre, fellebbezés után másfél év börtönbüntetésre ítélte. Fogságát Vácon és Márianosztrán töltötte, részben dunai hajókon dolgozott; börtönévei során az egyszerű emberekkel és a természettel való kapcsolatában is alapvető élményekkel gazdagodott.

Minthogy szabadulása után Karátson Gábor egyetemi tanulmányait nem folytathatta, előbb fizikai munkásként, majd a Nemzeti Színház statisztájaként dolgozott, ezt követően a Corvina Kiadó korrektora, 1974-től – a rendszerváltás utáni évekig – idegen nyelvi szerkesztője volt. (Kitűnően beszélt és írt németül és angolul.) A rendszerváltást követően a Miskolci Bölcsész Egyetemen, Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen, Budapesten az ELTE-n és a Képzőművészeti Egyetemen adott elő kínai filozófiát, illetve a keleti és európai filozófiai gondolkodás párhuzamait.

Bár már korán megmutatkozott művészi hajlama – tízévesen csodálatosan rajzolt, elsősorban természeti tájakat, épületeket, gyakran keleti motívumokkal ötvözve – és 1956 előtt írt szépirodalmat is, a börtönből való szabadulása után úgy érezte, „magyarul már csak hazudni lehet”, így pénzkereső tevékenysége mellett a festészetet választotta élethivatásául. 1968-tól azután a nyilvánosságra is kilépett tempera- és olajfestményeivel, később akvarelljeivel, ugyanakkor egyre több művészeti és filozófiai írást is megjelentetett. Festői munkásságának elismerését jelzi, hogy 1995-2002 között a Magyar Festők Társaságának elnöke volt. Egyik legnagyobb önálló, gyűjteményes kiállítására 2006-ban került sor a városligeti Olof Palme-házban.

Az 1970-es évek végén természetjáróként, majd egy, a felesége édesanyjától kapott csónak birtokosaként, egyre aktívabb dunai evezősként mélyen érintette a tervezett bős-nagymarosi vízlépcsőépítés. Az 1980-as évek közepétől – az első hazai környezetvédelmi aktivisták között – a Duna-kör tagja, s később is a „Duna-ügy” egyik legismertebb szószólója lett. 2000-ben Lányi Andrással, Vida Gáborral megalapította a Védegyletet, melynek 2008-ig elnöke is volt. 2002-2015 között – Bárdos Deák Péter hathatós támogatásával – a Duna Charta elnöke volt.

1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Ugyancsak 1995-ben – az 1956-os forradalomban való helytállásáért – Nagy Imre-emlékplakettel, írói pályájáért 2005-ben József Attila-díjjal, festői életművéért 2003-ban Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki. Irodalmi és műfordítói munkásságáért 2006-ban Kossuth-díjban, festői munkásságáért 2014-ben Prima díjban részesült. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt (2011-2015).

Felesége Granasztói Szilvia művészetpedagógus (1943-; házasságkötés: 1963),

Gyermekei:

Karátson Dávid (1964- ), vulkanológus, egyetemi tanár,

Karátson János (1966- ), matematikus, egyetemi tanár.

Főbb művei