5. oldal / 8

IV. TERMÉSZETI LÉTFORRÁSAINK MEGŐRZÉSE ÉS A VIDÉK MEGÚJÍTÁSA

A rendszerváltozás óta a magyar vidéken és élelmiszer-gazdaságunkban mélyreható változások mentek végbe. A téeszek és állami gazdaságok által uralt szocialista nagyüzemi rendszer átalakult egy néhány ezer tőkés nagyüzem által uralt, főként szántóföldi növénytermesztésre szakosodott mezőgazdasági rendszerré. Állattenyésztésünk drasztikusan visszaesett és többségében intenzív telepekre koncentrálódott. Élelmiszeriparunk, illetve -kereskedelmünk nagyobb része külföldi kézbe került, teljesítményük csökkent. A rendszerváltozást követő évtizedekben sok százezren kényszerültek eladni földjeiket, illetve elhagyni az ágazatot. A falusi szegénység nagymértékben megnőtt, gettósodó térségek is kialakultak. A mezőgazdaság koncentrációja miatt a gazdálkodás egyre kisebb szerepet játszik a vidékiek megélhetésében. Kedvező természeti adottságainkhoz képest aránytalanul szerény mértékben járul hozzá a GDP-ben mért nemzeti jövedelemhez, az ország élelmezésében, földterületének hasznosításában játszott szerepe is messze elmarad a lehetőségektől, a természeti források jó karban tartását pedig egyáltalán nem szolgálja. Talajaink tápanyagtartalma az elmúlt fél évszázadban a tizedére csökkent. Vizeink kis hányada van csak jó állapotban. A biodiverzitás az elmúlt harminc évben drasztikusan csökkent, főként az intenzív mezőgazdaság okozta élőhelyvesztés és környezeti károk következtében.
Az előttünk álló évtized kritikus fontosságú megmaradásunk szempontjából. Ha nem hajtunk végre gyökeres fordulatot, akkor az éghajlatváltozás, az élővilág és az emberiség fennmaradását is biztosító ökológiai rendszerek összeomlása visszafordíthatatlan szakaszba léphet. Az ország lakossága csökken, és a vidéki térségeket fokozottan sújtja az elöregedés és az elvándorlás. A fogyatkozó népesség óriási kihívás, de egyben lehetőség is arra, hogy társadalmunk ökológiai lábnyomát csökkentsük, és emberhez méltó életet biztosítsunk az ország lakói számára hosszú távon. Ehhez azonban új alapokra kell helyeznünk életvitelünket és gazdálkodásunkat.

Alapelvek

1. A természeti létforrások megőrzése és gyarapítása

Szakítani kell azzal a feltevéssel, hogy jólétünk alapja a természeti források gyorsuló ütemű kiaknázása, elfogyasztása és hulladékká alakítása.

A 21. század kulcsfontosságú létforrásai a víz, a jó minőségű talaj és az élővilág gazdag változatossága. Ezek megőrzése, illetve megfelelő állapotuk helyreállítása stratégiai cél, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás szempontjából is elengedhetetlen. Csak a természetet gazdagítva gazdagodhatunk.

Alkotmányunk ugyan rögzíti, hogy a környezet- és természetvédelem már elért szintje nem csökkenthető, mégis naponta látunk példát ennek az ellenkezőjére. Ennek haladéktalanul véget kell vetni. Az erőforrások igénybevétele és a környezet terhelése mérsékelhető, ha a gazdálkodásban előnyben részesítjük a természeti folyamatokhoz alkalmazkodó megoldásokat és gátat vetünk a pazarlásnak.

2. Az egyenlőtlenségek csökkentése

A rendszerváltozás óta hazánkban a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek nőttek város és vidék, központ és periféria, (észak)nyugat és kelet között. Azonban város és vidék közös sorson osztozik: a vidéki szegénység, az etnikai feszültségek tűrhetetlenek és a társadalom egészét fenyegetik. A helyzet abszurditását fokozza, hogy az uniós és nemzeti forrásból finanszírozott támogatások a legtöbb esetben nem csökkentik, hanem növelik az egyenlőtlenségeket, és sokszor a környezet rombolásához is hozzájárulnak. Ennek kirívó példája a területalapú agrártámogatás, amely a csekély hozzáadott értéket termelő nagybirtoknak kedvez, és hozzájárul a vidék elnéptelenedéséhez, valamint a biodiverzitás csökkenéséhez. A Közös Agrárpolitika ma hatalmas összegekkel támogatja a fenntarthatatlan, intenzív mezőgazdasági gyakorlatot. Az államnak a helyi közösségek érdekeit kell szolgálnia és nem az óriáscégeket. Magától értetődik, de újra ki kell mondanunk: közpénzt csak a köz számára hasznos tevékenységért szabad kifizetni.

3. A helyi erőforrások szolgálják a helyi közösségek javát

Az emberiség fordulóponton áll. Olyan kihívásoknak kell megfelelnünk, amelyekkel egyetlen korábbi generáció sem találkozott. Nincsenek bevált megoldások, technológiai válaszok, amelyek a földi élet drasztikus és gyors ütemű átalakulására biztosan helyes választ adnak.

A rugalmas alkalmazkodás (reziliencia) központilag nem tervezhető, legfeljebb segíthető.

A kisléptékű, természetes mintákra alapozott, helyi, innovatív megoldások kulcsfontosságúak a túlélésünk szempontjából. Éppen ezért öngyilkos politika, ha a helyi közösségek önrendelkezési jogát, válaszadási képességét a központosítással csökkentjük.

Olyan szabályozásra, birtokpolitikára, támogatási rendszerekre van szükség, melyek lehetővé teszik, hogy az élet alapvető feltételeinek (főként: talaj, víz, biodiverzitás) megőrzését, gyarapítását és hasznosítását a helyi közösségek irányítsák.

Ez a helyi önrendelkezés alapja, a jó kormányzásé pedig az önrendelkezésükben nem gátolt közösségek szubszidiáris együttműködése.

Célok és eszközök

Olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek a vidéki térségekben is tisztes megélhetést, a városival összemérhető életszínvonalat biztosítanak, de ezért nem áldozzák fel a vidéki életforma sajátosságait, kulturális és természeti értékeit. A vidékgazdaság fenntartható fejlesztése

• a többfunkciós agrárium szemléletéből kiindulva egyforma súlyt helyez a mezőgazdaság termelési, társadalmi és környezetmegőrző szerepére;
• sokszínű vidékgazdaságot épít, mely a kis- és közepes méretű birtokok együttműködésén alapuló, versenyképes egységek fejlesztésére törekszik, egyúttal növeli a nagybirtok környezeti és szociális felelősségvállalását;
• a helyi gazdaság fejlesztését helyezi előtérbe a globális rendszerekbe való betagozódással szemben;
• ösztönzi a fiatalok vidéki életkezdését és letelepedését;
• támogatja a közösségek önrendelkezését és innovatív kezdeményezéseit.

I. Fenntartható tájhasználat, agrár-környezetgazdálkodás, erdőgazdálkodás

Magyarország egésze kultúrtáj, így tájaink épsége nagyrészt az emberi tevékenységtől függ. Az ország teljes területének csaknem felén intenzív szántóművelés folyik, amely nagyban felelős vizeink szennyezéséért, talajaink pusztulásáért és a biodiverzitás csökkenéséért. A jövőben csak olyan művelési formákat lenne szabad közpénzből támogatni, melyek a természeti létforrásokat megőrzik, illetve gyarapítják. Ezt az elvet a Közös Agrárpolitika következő finanszírozási ciklusában szigorúan érvényesíteni kell, nemcsak a második pilléres vidékfejlesztési támogatásoknál, hanem a területalapú közvetlen kifizetéseknél is. Kiemelt figyelmet kell biztosítani a Natura 2000 besorolású, illetve védett területek kezelésének finanszírozására és ökológiai állapotuk javítására.

A méhek, beporzók pusztulásáért felelős vegyszerek betiltását a magyar államnak nem akadályoznia, hanem aktívan kezdeményeznie kellene. Támogatni kell a gazdálkodókat abban, hogy a legveszélyesebb szereket környezetkímélő megoldásokkal váltsák ki. Az egy tagban művelt szántóterületek nagyságát korlátozni kell. A parcellák közötti élőhelyek létrehozása, a táj tagolása a gazdálkodóknak nem feltétlenül veszteség: az itt megtelepedő beporzók, apróvadak és a mikroklíma javítása a gazdálkodás eredményességéhez is hozzájárulhatnak.

Az állandó fedést biztosító mélymulcsos, illetve talajregeneráló gazdálkodás alkalmazását általános gyakorlattá kell tenni gazdasági ösztönzőkkel, oktatással, képzéssel, szemléletformálással. Az ökológiai gazdálkodás terjedését segítené a célzott támogatás, a termékek feldolgozottsági szintjének növelése és piacra jutásuk könnyítése.

Ma az állatkínzást büntetik, míg az intenzív állattartást támogatják, pedig a kettő közötti határvonal néha igen keskeny. Az állattartásban növelni kell az extenzív módszerek arányát, ami nemcsak az állatok humánus tartása miatt lenne fontos, de a gyepek karbantartásához, a földek szerves trágyával való ellátásához is hozzájárulna.

Erdeink ökológiai állapotának javítása érdekében a legfontosabb a tarvágásos véghasználat módszerének kivezetése lenne. Ez az alacsony élőmunka-igényű technológia az erdőket jelentősen károsítja. Az erdőgazdálkodás fejlesztésénél a munkahelyeket teremtő szálaló erdőgazdálkodásra kellene áttérni, és a különösen értékes területeken fel kellene hagyni a fakitermeléssel. Az erdők ökológiai szolgáltatásai, többek között a karbon-elnyelés, a biodiverzitás megőrzése, vízmegtartás, talajvédelem, levegőtisztaság-védelem, rekreációs lehetőség legalább olyan fontosak a társadalom számára, mint a faanyag. Ezt a gazdálkodás szabályozásában és a finanszírozás terén is kifejezésre kell juttatni.

II. Földbirtok-politika

Az elmúlt harminc évben lezajlott földkoncentráció nemcsak spontán folyamatok eredménye, hanem a politikai beavatkozás is gyorsította: a kárpótlás, a jogi és támogatási keretek alakítása, az állami földek bérbeadása, privatizációja. Sok százezren hagytak fel a gazdálkodással, ezért az évtizedekkel korábbi állapothoz visszatérni többé nem lehet, nem is volna célszerű. Határozott politikai beavatkozásra van szükség ugyanakkor annak érdekében, hogy a helybeliek és azok a fiatalok, akik vidéken szeretnének fenntartható gazdálkodást folytatni, földhöz juthassanak. A nagybirtok versenyelőnyét csökkenteni kell. Terjeszkedése visszaszorítható a családok, céghálózatok által üzemeltetett földbirtokok egybeszámított méretének, a lehívható támogatások felső korlátjának szabályozásával, a birtokjogi kiskapuk bezárásával.

III. Vízvisszatartó vízgazdálkodás

Hazánkban a klímaváltozás legsúlyosabb következménye az időjárási szélsőségek gyakoriságának már ma is tapasztalható növekedése. Egyre több és hosszabb aszályra, hőhullámra számíthatunk, súlyosabbá válik a vegetációs időszakban jelentkező csapadékhiány. Eddig még nem látott, extrém árhullámok is bekövetkezhetnek. A szélsőségek elleni védekezés a csapadék beszivárgását segítő talajművelési eljárások elterjesztése mellett elsősorban a vízgazdálkodásra hárul. Magyarország vízmérlege negatív: több víz folyik ki az országból, mint amennyi folyóinkon érkezik. Ezen nem segítenek az egyre mélyebbre fúrt kutak, sem az öntözésfejlesztés – éppen ellenkezőleg: vízkészleteink kiapasztását gyorsítják.

Sürgősen szakítani kellene az ár- és belvizek gyors levezetését szolgáló vízkormányzási módszerekkel. A belvizek elvezetését a mezőgazdasági területeken fokozatosan meg kell szüntetni: az így visszamaradó víz ellensúlyozhatná a csapadékhiányt. Több teret kell biztosítani a folyóknak: a mentett oldali mélyárterek bevonása az árvízvédelembe (különösen a Tisza mentén) olcsó és környezetkímélő természetes megoldás. Az ilyen területek rendszeres elárasztása a biodiverzitást is gyarapítaná, a mikroklíma javításával pedig az öntözés iránti igényt csökkentheti. A gazdálkodókat érdekeltté kell tenni abban, hogy a vizet területeiken visszatartsák: az e célnak megfelelő haszonvételi módokat támogatni kell. A víz megtartására alkalmas, gyengébb minőségű földeket nem észszerű szántóként művelni, az ilyen térségek számára kiutat jelenthet az áttérés az ártéri, mozaikos tájgazdálkodásra, amennyiben ehhez megfelelő szabályozásra és finanszírozásra számíthatnak.

IV. Élelem-önrendelkezés

Az agrártermékek olcsó behozataláért tűrhetetlenül nagy árat fizetünk: az olcsó, silány minőségű tömegterméket világszerte hatalmas monokultúrák, agyonkemizált és -motorizált nagyüzemek állítják elő, ami katasztrofális hatással van a biológiai sokféleségre, a talaj minőségére – és a földből élők anyagi helyzetére. Az ágazatban elérhető jövedelem mindenütt a legszegényebb országok bérszínvonalához igazodik. Magyarország természeti adottságai maradéktalanul alkalmasak az élelem-önrendelkezés megvalósítására (ami természetesen nem azt jelenti, hogy semmit ne hozzunk be külföldről).

A vegyszermentes, friss, ízletes hazai termék iránti növekvő kereslet, valamint a világjárványok fenyegetése kedvező feltételeket teremt az utolsó harminc esztendőben leépült hazai agrárium újjáélesztéséhez. Ehhez meg kell erősíteni élelmiszer-feldolgozó iparunkat és ezen belül a hazai tulajdonú vállalkozásokat. Az állami segítségnek nem a gyenge tömegterméket előállító nagyüzemek támogatására kellene koncentrálnia, hanem azokra a jó minőségű, helyi termékeket előállító kisebb szereplőkre, amelyek jelenleg réspiacokon küzdenek. Ezek megfelelő jogi és támogatáspolitikai keretrendszer mellett, hasonló vállalkozásokkal, termelőkkel együttműködve akár a nagyobb piacokon is versenyképesek lehetnek. Piacra jutásukat könnyítenék a Rövid Ellátási Láncok, melyek termelő és fogyasztó között a legrövidebb utat keresik. A közösség által támogatott mezőgazdaság, a bevásárlóközösségek örvendetes hazai terjedése azt mutatja, hogy az ilyen megoldások vonzóak és fejlődőképesek. A járvánnyal kapcsolatos korlátozások élesen rávilágítottak, hogy ezek a kezdeményezések a globális kereskedelem alternatívái, a rugalmas helyi alkalmazkodás eszközei lehetnek.

V. Közösségi kezdeményezések, szövetkezés, szociális gazdaságfejlesztés

A gazdaságfejlesztésben előnyben részesítenénk az olyan kezdeményezéseket, amelyek a helyi közösségekbe ágyazódnak, nem kizárólagos céljuk a növekedés, és társadalmi, valamint környezeti szempontból felelős magatartást tanúsítanak. A kisebb vállalkozásokat az együttműködés tehetné sikeressé, azonban az együttműködés kultúráját súlyosan erodálta az erőszakos téeszesítés, a morális válság, végül az állam közösségellenes, a nagytőkét segítő beavatkozásai. Fordulatra van szükség e téren is. Az alulról kezdeményezett, helyi adottságok fenntartható hasznosítására alapozott gazdaságfejlesztés jó eszköze a Közös Agrárpolitikán belül a LEADER program, amelynek a jövőben komolyabb szerepet szánnánk. Egyidejűleg állami támogatásban részesítenénk a szereplők egyenrangú társulásán alapuló együttműködési formákat, hogy ezek léphessenek a kisebb szereplőket maguk alá gyűrő integrációk helyébe.

Az informális kezdeményezések sokat segíthetnek város és vidék kapcsolatának javításában és a vidék megújulásában. Jóllehet a vidéki térségekből ma még inkább elköltöznek a fiatalok, megfigyelhető, hogy egyes városiak viszont inkább vidéken kezdenének új életet. A Gyüttment vagy a Permakultúra mozgalmak, agroökológiai kezdeményezések fontos szerepet játszhatnak a vidék megújulásában, újranépesítésében.

A vidéki munkanélküliséget a politika jelenleg elsősorban a közmunka intézményesítésével próbálja kezelni. Akadnak ügyes polgármesterek, akik ezt az eszközt a falu felvirágoztatásának szolgálatába tudták állítani, de gyakran csupán arra szolgálnak, hogy a tanulatlan embereket hosszú távú kiszolgáltatottságban tartsák. Ahhoz, hogy változtatni tudjunk a falusi szegény népesség helyzetén, nem elég (látszat)tevékenységet biztosítani számukra, hanem a szociális gazdaságfejlesztés eszközeivel kellene őket (újra) képessé tenni az alkotómunkára és az együttműködésre. Ilyen megoldásokat központilag elrendelni nem lehet, de a mindenkori kormány segítheti és népszerűsítheti az olyan követésre méltó, újszerű kezdeményezéseket, mint amilyeneket az önkormányzatok által indított gazdaságok vagy a szociális farmok valósítottak meg a hátrányos helyzetű emberek mezőgazdasági foglalkoztatása terén.

• Előző
• Tovább