Lányi András újrafogalmazott téziseit alább adjuk közre.

Lányi Andrással beszélgetett Péterfi Ferenc közösségfejlesztő új kiadványunkról a Civil Rádió 117 perc című műsorában. Ez a beszélgetés teljes egészében visszahallgatható erről a linkről.

„A rendszert, amelyet annyira féltenek a zöld gondolat térhódításától, együtt alkotják a magukat bal- és jobboldaliként azonosító, illiberális és liberális pártok. Ezért megszabadulni is csak együtt lehet tőlük.” Lányi András válaszcikke, melyet Fodor Gábor és Kovács Tibor vitaindítójára fogalmazott meg, elérhető a Válasz Online felületén.

Podcastadásunkban Lányi András beszélget Szathmáry Eörssel és Takács Sánta Andrással.

Sorozatunk harmadik alkalmán a Harmadik Út azonos című fejezetét vitatjuk meg vendégeinkkel. Ebben a kiegyensúlyozott politikai rendszer, a decentralizált, szubszidiáris, részvételi és igazságos döntéshozás mellett érvelünk. Ezekre az emberi közösségek békéjének, a társadalom természettel és önmagával való megbékélésének zálogaként tekintünk.

"A globalizáció az igazságtalanság új dimenzióit teremtette meg. Életvitelünk, gazdálkodásunk távoli földrészek lakóinak kizsákmányolásán alapul. A szegény országok gazdagjainak mesébe illő gazdagodásáért pedig a gazdag országok szegényei fizetnek nagy árat. Az élő fajokat elűztük élőhelyükről, brutális beavatkozásunk ökológiai katasztrófát okoz. Rövidlátó önzésünknek feláldoztuk a jövő nemzedékek életlehetőségeit, akik egy lakhatatlan bolygót örökölnek tőlünk. A fajok, földrészek és nemzedékek közötti méltányosabb osztozkodásra reményeink szerint globális egymásrautaltságunk belátása fog rávezetni, az érintett közösségek tényleges

Június 4-én a Kossuth Klubban mutatta be első kiadványát a Karátson Gábor Kör.

VITATHATÓ ÖKOPOLITIKA ~ hordozható ökopolitika. Egyre távolabb a jogállamtól.

A Göd-ÉRT Egyesület (www.godert.hu) és a Karátson Gábor Kör rendezvénye Göd-Újtelepen, a különleges gazdasági övezet határára hívta együttgondolkodásra a város lakóit. Az összejövetelen a következő kérdéseket feszegettük:

• Hányféleképpen sért jogot, közérdeket a gödi beruházás, és a különleges gazdasági övezetekről szóló „lex Samsung”?
• Hogyan indulhatott meg és terjeszkedhet az ország legnagyobb ipari beruházása környezeti hatástanulmány nélkül?
• Meddig lehet következmények nélkül kirekeszteni a lakosságot a fejlesztési döntésekből?

Helyszín: Göd-Újtelep, a Mayerffy és Zrínyi utca találkozásánál lévő játszótér
Időpont: október 3. szombat 16h
Vitaindító: Bodnár Zsuzsa (Göd-ÉRT) és Schiffer András ügyvéd
----
Az esemény a Karátson Gábor Kör Vitatható

VITATHATÓ ÖKOPOLITIKA ~ hordozható ökopolitika. A Karátson Gábor Kör pódiumvita-sorozata folytatódik, de témáinkkal az ősszel lehetőleg házhoz megyünk: a helyszínen tanácskozunk egy-egy országos jelentőségű környezeti konfliktusról, az érintett civil szervezetek közreműködésével. Első alkalommal Tatára megyünk!

Beszélgetés a társadalmi részvételről a tatai Öreg-tó partján: Megvédhetik-e egy magyar város lakói a környezetüket?
Megvédhetjük-e tavainkat, a vízi élővilágot, a partmenti települések arculatát a gátlástalan ingatlanspekulációtól – ez, ugye, nem csak a tataiak számára kérdés: ugyanez zajlik a Balaton körül, a Fertőn, a Velencei tavon. Kinek hajt hasznot, kinek-minek okoz mérhetetlen károkat a multik terjeszkedése – ez a történet sem csak az Avalonról szól, bőrükön érzik, mondjuk, a gödiek, ahol a Samsung épít új Sztalinvárost a Duna partjára, érzik mások is. Megvédhetjük-e főváros maradék

ökopolitikai programtöredékek

„Ez a Magyarország még mindig összeszedhetné magát, megrázhatná magát, mint a kutya… A valóságos élő emberek, akikkel találkozom, lenyűgözőek, csak mintha el volna átkozva az összefüggés.”
(Karátson Gábor)

Sorozatunk harmadik alkalmán a Harmadik Út azonos című fejezetét vitatjuk meg vendégeinkkel. Ebben a kiegyensúlyozott politikai rendszer, a decentralizált, szubszidiáris, részvételi és igazságos döntéshozás mellett érvelünk. Ezekre az emberi közösségek békéjének, a társadalom természettel és önmagával való megbékélésének zálogaként tekintünk.

"A globalizáció az igazságtalanság új dimenzióit teremtette meg. Életvitelünk, gazdálkodásunk távoli földrészek lakóinak kizsákmányolásán alapul. A szegény országok gazdagjainak mesébe illő gazdagodásáért pedig a gazdag országok szegényei fizetnek nagy árat. Az élő fajokat elűztük élőhelyükről, brutális beavatkozásunk ökológiai katasztrófát okoz. Rövidlátó önzésünknek feláldoztuk a jövő nemzedékek életlehetőségeit, akik egy lakhatatlan bolygót örökölnek tőlünk. A fajok, földrészek és nemzedékek közötti méltányosabb osztozkodásra reményeink szerint globális egymásrautaltságunk belátása fog rávezetni, az érintett közösségek tényleges

A Karátson Gábor Kör új vitasorozatában a Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek című kiadványának egyes fejezeteit tűzi ki vitára. Az első alkalommal a Máskéntgazdálkodás témája fog szerepelni: polgári társadalom, kapitalizmus, tulajdon, gazdasági teljesítmény, jólét, szegények és gazdagok, „szabadkereskedelmi” világrend és közbizalom kérdéseit fogjuk körbejárni. A Harmadik Útban a KKV-k megerősítését, a termelés lokalizációját, az általános energiafogyasztás csökkentését, termelésének megújulókra átállítását, forgalomcsökkentést, körkörös gazdaság kiépítését, a turizmus tömeges működése helyett a helyi igényekkel való harmónia kialakítását, a technológiák emberi léptékűvé formálását, az oktatás és egészségipar előtérbe helyezését, az uniós és hazai forráselosztás, valamint a financiális rendszer reformját tűztük ki elvi célként.

Felkért hozzászólók:
- Éber Márk szociológus,
- Felsmann Balázs közgazdász,
- Köves Alexandra közgazdász,
-

Sorozatunk záró alkalmán a Harmadik Út oktatás-fejezetét vitattuk meg vendégeinkkel.

"Olyan lesz, amilyen a ma iskolája. Az oktatásügy ezért nem a szakpolitikák egyike, hanem egy politikai program életrevalóságának a próbája. A magyar közoktatás színvonala ma egészében véve jobban elmarad a kor követelményeitől, mint egy fél évszázaddal ezelőtt. A rendszer részben megőrizte, részben újra előállította sokat kárhoztatott vonásait: az agyonközpontosított szervezet túlterhelt és alulfizetett, feladatukra csak részben felkészített pedagógusokat kényszerít arra, hogy tudnivalók túlméretezett tömegét próbálják átadni olyan tanulóknak, akiknek fejlesztésére, motiválására, felzárkóztatására, szocializálására és tehetségük gondozására az iskolában jelenleg sem idő, sem hely, sem megfelelő módszerek nem állnak rendelkezésre. A magyarok következő nemzedéke így a mostaninál tudatlanabb, szegényebb, együttműködésre alkalmatlanabb lesz."

Felkért hozzászólók:
...

VITATHATÓ ÖKOPOLITIKA ~ hordozható ökopolitika.

„Lássuk uramisten, mire megyünk ketten!” avagy hogyan (ne) csináljunk az országból sivatagot? - pódiumbeszélgetés Kiskunfélegyházán vízgazdálkodásról, agrárpolitikáról, klímaalkalmazkodásról.
Magyarországról a vízelvezető vízrendezési gyakorlat miatt több víz folyik ki, mint amennyi az országba érkezik. Olyan mennyiség, mint ha a Balatont évente háromszor leeresztenénk. Az árvíztől, a belvíztől, a csapadéktól igyekszünk minél hamarabb megszabadulni, ezzel kiszárítjuk az országot. Miért tesszük ezt? Miért nincs helye a víznek a tájban? Milyen mezőgazdaság és vízgazdálkodás tudna a vizekkel bölcsen gazdálkodni? Hogyan tudnánk alkalmazkodni a klímaváltozás okozta szélsőségekhez? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe. A félsivatagi Homokhátságon a helyi gazdák olyan úttörő kezdeményezésbe fogtak, amivel a kincset érő vizet vissza tudnák tartani és ezzel

A klímavédő mozgalmak jó része evidenciaként kezeli, hogy a „kapitalizmus” nem képes megfelelő válaszokat adni a fenyegető krízisre – hogyan is tudna, mikor a rendszer immanens logikájából következően jutottunk a szakadék szélére. De mi is az a kapitalizmus, és milyen feltételek mellett vezet működése ökológiai katasztrófához?

Az ország nem mozdult meg. Várta, hogy mi lesz. A kommunizmus bukását, ameddig az ancien regime uralma tartott, nálunk nem siettették átütő erejű rendszerellenes megmozdulások – ez alól még 1988-ban is csak évfordulós megemlékezések (március 15., október 23.) és a dunai vízlépcsők ellen szervezett tüntetések képeztek kivételt (az utóbbiakról majd később). Az erdélyi falurombolások ellen tüntettünk. Ceauşescu ellen igen, Kádár János és az MSZMP ellen nem. A lengyelországi, csehszlovákiai és romániai eseményekhez képest a különbség szembeszökő.

Állítom: az ökológiai katasztrófa csupán tünete a modern ipari civilizáció válságának. Nem a környezetünkkel, de igenis a tudásunkkal lehet valami baj: a jóról és a rosszról alkotott fogalmainkkal. Ahogyan őseink a természet vak erőit rettegték és imádták, úgy féljük és tiszteljük mi, ma élő emberek, a tudományos-technológiai haladás által ránk szabadított vak erőket. Hiszünk a megmásíthatatlan gazdasági szükségszerűségben, ahogy a régi görögök hittek a végzet hatalmában. Gazdálkodásnak az utódaink örökségével űzött lelkiismeretlen pazarlást nevezzük és jólétnek nevezzük azt az állapotot, amikor létforrásainkat a legnagyobb tömegben és a legsebesebben változtatjuk át hulladékká. És: szabadságnak nevezzük a függőséget a technológia szolgáltatásaitól, amelyek az emberi képességek és az emberi kiválóság helyébe lépnek.

 Lányi András válasza Tallár Ferencnek

"Nem a pöcegödrök korában élünk. A szagtalan komposztvécét jó szívvel ajánlhatom azoknak, akik kertes házban élnek. Magam ötödik emeleti, belvárosi garzonomban nemigen tudnék mit kezdeni a végtermékkel. A katasztrofális vízszennyezést mégsem az én szerény ürülékem okozza, hanem többek között a vegyipar és a nagyüzemi állattartásnak nevezett borzalmas húsgyárak. Aminek a megnövekedett terméshozam köszönhető."

Lányi András január 17-én megjelent cikkében válaszol Korda Béla egyetemi docens, vegyészmérnök zöldekkel szembeni kritikájára. Az előbbi cikk része a Fodor Gábor és Kovács Tibor által elindított, a Válasz Online oldalán közölt vitának, és ezen a linkenérhető el.

Az alábbiakban közzétesszük Lányi András esszéjét, amiben úgy érvel, hogy a jelenkor szegénysége, az emberiség elszegényedése gazdasági, társadalmi és környezeti értékek terén, a gazdasági növekedés rezsimjének következménye.

A huszadik század második évtizedében még lehetett volna tenni valamit az ökológiai katasztrófa enyhítése érdekében – ez áll majd napjainkról a történelemkönyvekben (ha lesznek még könyvek a történelemről). Az európaiak, legalább ők, egyre többet beszéltek a sürgős tennivalókról, sőt, itt-ott cselekedni is próbáltak már, miközben azért tovább halandzsáztak a fenntartható növekedésről, vagyis az örömtelen, kényszerű pazarlás rendszerének fenntartásáról, és a Föld erőforrásainak gyorsuló ütemben történő kifosztását továbbra is javuló gazdasági teljesítményként ünnepelték.