Köszönet a bírálatért, amely segíthet tisztázni gondolatmenetünk legproblematikusabb pontjait.
1. A lokalizmus nem elzárkózást jelent, a legkevésbé sem! Világ lokalistái, egyesüljetek! Vannak közös érdekeitek. A globális hálózatoktól való függés mérséklése számos olyan gazdasági, politikai és kulturális előnnyel jár, ami sokak szemében vonzóvá teszi ezt a programot – lesz miben összefogniuk. Amiben pedig különböznek az érdekeik, abban alkudoznak, vitáznak, próbálnak nyomást gyakorolni egymásra, ahogyan a nemzetközi politika működik egyenrangú felek között. Intézkedések kikényszerítésére nem áll rendelkezésükre más eszköz, mint a jó példa vonzereje. Első körben az ilyen útra lépő országok megteremtik maguknak a lehetőséget, hogy gazdaságukat az itt leírt irányban fejlesszék. Kiderül, hogy ettől nem omlanak össze, más ágazatok és más társadalmi csoportok kerülnek kedvezőbb helyzetbe, mint odáig. (Lásd vitánkat Orbán Krisztiánnal.) Második körben ezek a példák vonzóak lesznek más országok lakói számára is, és akkor ők is szerencsét próbálnak a megújulókkal, állatjóléti szankciókkal, élelmiszer önrendelkezéssel és más hasonlókkal.
Szerintem nem ez az igazi gond, hanem az, amit bírálónk szintén érint: a pénzügyi, fegyveres és információs hatalom birtokosai mindezt rettenetesen rossz néven veszik majd, és minden eszközzel akadályozni fogják. Ez már csak így van. Ez az a masszív túlerő, amely a világtörténelemben mindig – veszített! Különben nem lettek volna nagy társadalmi átalakulások. Ahol nem veszített, ott a magát túlélt óbirodalom összeomlott a maga súlya alatt, és maga alá temetett egy-egy civilizációt.
2. Európa. A jelenleginél következetesebben ragaszkodnánk a szubszidiaritás elvéhez az egyes országok, és ezen belül az egyes régiók, települések önrendelkezését illetően, mert még mindig jobb, ha ki-ki megy a maga feje után, mint ha komplikált kompromisszumokat hoznak, melyek csak a szakbürokráciát hízlalják, és az európai multik befolyását növelik a döntéshozatal folyamatában. Viszont azokon a területeken, ahol az államok felhatalmazzák delegáltjaikat közös politikák kialakítására – pl. környezetvédelem –, ott azt betartatnánk. És igen, Európa is egyfajta lokalitás: a civilizációk harcában, ami tetszik – nem tetszik, javában zajlik, csak akkor képes a helytállásra, ha kül- és védelmi politikája egységes. Itt a néhai Monarchia a minta: a külügy meg a hadügy közös. Sorry. Az Európa zöldítésére irányuló megállapodások valóban megértek volna egy külön bekezdést a Harmadik Útban.
3. A bírálat szomszédság- és kisebbségpolitikánkkal kapcsolatos részét, illetve a Visegrádi Együttműködés elemzését a magam részéről egy az egyben átvezetném a Harmadik Út javított kiadásába. Hozzátéve, hogy nem is az országok együttműködésében remélnék javulást, hanem az európai városok, civil mozgalmak, kulturális egyesületek körében keresnék és találnék partnereket. Ebben sincs semmi új: Európa egységéről mindig a tudósok, művészek, szerzetesek, diákok, kereskedők és nem utolsósorban a politikai menekültek gondoskodtak, miközben az államok vidáman vívták az ő irdatlan háborúikat.