Sidebar

Hamarosan indulunk! A tartalmak a tesztidőszak alatt csak regisztrált tagoknak elérhetőek.

Emlékezzen rám
08
Sze, máj.

Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Toldi Csaba beszámolója Dongér-Kelőér Vize Egyesület tevékenységéről

Magyarország a Kárpát-medence közepén egészen az 1900-as évekig vízben bővelkedő és így erős mezőgazdasággal rendelkező ország volt. A középkorban itt áthaladó idegen krónikások is a tengernyi hal országaként emlegették. A XX. században, de főleg a II. világháború után a kommunista ideológia hatására néhány évtized alatt vízelvezetéssel kiszárították az országot. Az ötvenes-hatvanas években több árkot és csatornát építettek, mint közutat. Nemcsak a felszíni vizeket vitték el, hanem a talajvíz szintjét is lecsökkentették. A hetvenes évek óta a Homokhátságon több mint két métert csökkent a talajvízszint. Térségünkben a 80-as években a tanyák elnéptelenedése a kiszáradt ásott kutaknak és a termés kiesésének volt a következménye.

vizmegtartas a homokhatsagon001

A képen a Jászszentlászló falu határán, 1956-ban mesterségesen kiásott Dongér csatorna mélyítését és szélesítését végzik, 1961-ben. Kiskunhalasról indul, a város körüli vizek levezetésére kezdték ásni, de mire Mindszent városánál a Tiszába folyik a 84 kilométeres hosszával és a mellékcsatornák százaival 2127 négyzetkilométer földet szárít ki. A kevés téli csapadék hetek alatt elfolyik a térségből, május végére, júniusra a csatorna is kiszárad. A térség 24 víztározója közül már csak négyben van víz, a többi kiszáradt, feltöltődött, növény és állatvilága eltűnt a vízzel együtt.

A tervezési, megvalósítási hiba mértékét jól mutatja, hogy a Dongér csatorna Jászszentlászló területén 13 km hosszúságban majdnem 13 métert esik, míg a Tisza Szolnok és Szeged között 159 folyamkilométeren mindössze 5 métert. A Tisza esése kilométerenként a szabályozás után is csak 6 cm-re nőtt a természetes 3,7 cm-ről, ezzel szemben a Dongért a településünkön 100 cm-es kilométerenkénti szintkülönbséggel ásták, ezzel teljesen kiszárítva a vidéket.

vizmegtartas a homokhatsagon003

A gabonafélék közül a rozs képes még a silány körülményeket elviselni, de aszályos években a képen látható módon kel ki: itt már termés nem várható.

A gazdákkal és 3 önkormányzattal (Szank, Móricgát, Jászszentlászló) összefogásban, a DONGÉR-KELŐÉR Vize Egyesület keretei között dolgozunk azon, hogy a totális vízelvezetés – ami hozzájárult ahhoz, hogy a Homokhátságból félsivatag váljon – megszűnjön. Egy néhány éve készült uniós felmérés szerint a klímaváltozás első „áldozata” Magyarországon a Homokhátság lesz, mert több víz párolog és kerül kivezetésre (700 mm), mint amennyi csapadék utánpótlással érkezik (500-550 mm) – ez nem fenntartható. Ez 2020-ra valósággá vált: a Homokhátságot félsivatagos környezetbe sorolták.

A száraz-kontinentális éghajlat az óceánoktól elzárt, vagy nagyon távol fekvő, ezért gyér csapadékú és a nyári hónapokban erősen felmelegedő területeken fejlődött ki a természetben. Az elpárolgás felülmúlja a csapadékmennyiséget, ezért ilyen területeken nem alakulhatott ki állandó és gazdag természetes növényzet, és a legtöbb helyen sivatagok és félsivatagok jöttek létre. Nálunk ezek az adottságok nagyrészt emberi beavatkozás eredményei. A talajvízszint helyenként 5-9 méter mélyre süllyedt.

Nincs olyan rövid tenyészidejű gazdasági növény, ami ebből a mélységből vizet tud felvenni. Nemcsak a növénytermesztésben, de az állattartásban is megvan a vízelvezetés hátránya, mivel a legelők a légköri aszály miatt kiégnek.

Évente egy kaszálással kell beérni a gazdáknak, ami tulajdonképpen egy tisztítókaszálásnak felel meg, megfelelő terméshozam már nem várható. Egyesületünk célja a belvízcsatornák elzárásaival a talajvízszint emelése és a meglévő természetes vagy mesterséges tározók feltöltése, időszakos vízborítások létrehozása és a kiszárítás folyamatának megállítása.

Az egyesület évek óta végez kísérleteket a vízmegtartással és hatásaival kapcsolatban. Ezek egyike a zöldtömeg mérés kaszálókon, betakarítás előtt.

vizmegtartas a homokhatsagon005

vizmegtartas a homokhatsagon006

Egy négyzetméterről lekaszáljuk a füvet és megmérjük. Száraz területen ez 0,2 kg/m².

vizmegtartas a homokhatsagon009

vizmegtartas a homokhatsagon010

Ugyanezt megtesszük a 40 méterre lévő kontroll területen is, ahol három héten keresztül időszakos vízborítást alkalmazunk. Az eredmény az előző nyolcszorosa: 1,6 kg/m².

A vízborítást időszakos csatornaelzárással tudtuk megoldani, jelenlegi lehetőségeinkhez mérten néhány ezer forintból, főleg homokzsákokkal, jászolgátakkal.

vizmegtartas a homokhatsagon013

A szántóföldekre nem szeretnénk felszíni vizet, ezért olyan elzárásokat alkalmazunk, ahol a víz magasságát akár 5-10 cm pontossággal is be tudjuk állítani. Ez látható a jobb oldali képen. Csak a csatorna jobb oldalán lévő kaszálót árasztjuk el néhány cm magas vízzel időszakosan, a bal oldalon lévő szántón nem áll a víz. A gabonavetés gyökérzónájában viszont ott van, amiből a növények a kezdeti növekedési időszakban sokáig táplálkozhatnak. A talaj a legjobb víztározó. Aszályos években a szántóföldeken és azok mellett porviharokat figyelhetünk meg. Ez a jelenség csak az ország ezen részére jellemző.

Tavasszal a szél elfújja a szántókról a homokot, kitakarja a vetőmagot, így a vetés egy része nem kel ki. Ez is a vízhiány miatt van – a vizes homokot nem tudná elfújni a szél.

vizmegtartas a homokhatsagon015

Homokvihar 2020 tavaszán Jászszentlászlón

A 2020 júniusában lehulló 100mm csapadék másodfokú belvízvédelmi készültséget okozott a jogszabályok szerint, miközben itt hírből sem ismerik a belvizet. A belvíz egyébként is csak ott fordul elő, ahol a víznek a helyét felszántották, vagy vízbeszivárgást akadályozó talajforgatást végeznek.

A szakemberek már a hatvanas években is látták, hogy a totális vízelvezetés tönkre teszi a vidéket, ezért a csatornákon zsiliprendszert és vízvisszatartásra alkalmas műtárgyakat építettek. Sajnos ezeket a meghozott törvények miatt még soha nem használták és mára már tönkrementek. A leürített csatornáknak csak a káros vízügyi gyakorlatban van szerepe. „Ha nincs víz, nincs gond!” Sok esetben a zsilipek megközelítése sem lehetséges. A megszűnt víztársulatok után gazdátlanná váltak a mellékcsatornák, aminek a pozitív hatása az, hogy már nem takarítják a medret, viszont a zsilipek használhatatlanok, a víz így is elfolyik.

vizmegtartas a homokhatsagon017

Az egyesület tagjai ezeket a műtárgyakat újítják fel, megállítva a víz elvezetését a főcsatornába.

A természet gyorsabban reagál, mint gondolnánk: egy kis víz megjelenésével visszatér az élet. Csak hagyni kell, hogy működjön.

vizmegtartas a homokhatsagon019

Vízvisszatartással a szántóföldi növények életképesek maradnak, a legelőkön a fű eléri a méteres magasságot, ez nagyon sok rovarnak ad életteret, ami viszont táplálékot jelent a madaraknak. A természet egy komplex rendszer, amiből ha az ember kivonja az energiát, az életet adó vizet, akkor az egész összeomlik. Erre itt a következő példa.

A gazdák munkájával nehezen visszatartott vizet egy törvény alapján néhány nap alatt elvezetik a talajvízzel együtt a Fekete tengerbe. A két fotó néhány hét eltéréssel készült.

vizmegtartas a homokhatsagon021

vizmegtartas a homokhatsagon023

A vízvisszatartás hatásait dokumentáljuk és közreadjuk filmeken, kiadványokon és szórólapokon. 2019-ben 41 előadást és megbeszélést tartottunk és 3000 információs kiadványt osztottunk szét. Drónokkal és repülőgépekkel helyet keresünk a víznek a tájban és ezekbe a tározókba vezetjük. Minden mellékcsatornát el szeretnénk zárni, hogy ne jusson víz a főcsatornába és így a tengerbe. A jogszabály módosításokkal jó esetben oda jutunk, hogy nem a vizet vezetik el, hanem azt, aki a vizet elvezeti. A vízügynek át kellene állítani a csatornákat totális elvezetésről vízvisszatartásra. A gazdálkodóknak be kell mutatni, hogy a szántás és tárcsázás helyett milyen jobb módszerek vannak a talajműveléssel kapcsolatban. Monitoring kutakkal mérnünk kell a talajvízszint változásait és feljegyezni az elzárások hatásait. Ezeket az eredményeket, ahogy eddig is megosztjuk az érdeklődőkkel, egyetemekkel, civil szervezetekkel. Mindent a leginkább költséghatékony módon kell megoldanunk. Talajvíz monitoring kutak például 120-150 000 ft-ba kerülnek, de 5000 (ötezer) ft-ból is kivitelezhetők. A csatornapartokon visszapótoljuk a fás, cserjés védősávot magoncneveléssel fillérekből.

vizmegtartas a homokhatsagon025

Ahhoz, hogy az egyesület munkája széles körben ismert legyen, országos mintaterületet kell létrehoznunk. Egy helyen be lehetne mutatni az eddig elért eredményeket és azok gazdasági hasznát. 3-5 aranykoronás homokon is lehet eredményesen gazdálkodni, haszonállatot nevelni. Tehát mindig keressük az olcsó és hatékony megoldásokat, amire egyébként már sokan felfigyeltek és alkalmazzák azt a mintát, amit mi megvalósítottunk. A helyszíni bemutatók a legjobbak. 2018-ban a Szank és Jászszentlászló határán lévő Banó tó feltöltését sikerült elérni a vízjogi engedélynek megfelelően, 400 000 köbméter vízzel. A feltöltés rövid idő alatt megváltoztatta a környék mikroklímáját, visszatért a vad élővilág, a növények gyökérzónájában megmaradt a víz az aratásig és a máshol már nem megfigyelhető páralecsapódás is tapasztalható volt a kora esti óráktól reggelig. A csatornák nyomvonala mellett sok olyan terület van amely alkalmas a vízzel való feltöltésre, ami egy puffer zónaként üzemel a térségben, megemeli a talajvízszintet, és a vízfelület napi 1-2 cm-es párolgásával mikroklimatikus hatást vált ki. Az egyesület tagjai már évek óta keresik a megoldást a vízhiányra. A megoldási lehetőségek egyike az emberi butaság által okozott hibák kijavítása. A beavatkozás előtti állapotot már nem tudjuk visszaállítani, de sok olyan területet találtunk már, ahol a vizes élőhelyek, tározók kialakítása lehetséges.

vizmegtartas a homokhatsagon027

2021-ben, a WWF Magyarország támogatásával közel 20 helyszínen valósít meg egyesületünk vízvisszatartó beavatkozásokat, melyek növelik az érintett területek biodiverzitását, javítják a gazdálkodás eredményességét. Abban bízunk, hogy további források bevonásával egyre több helyen tudunk majd természetközeli vízvisszatartást megvalósítani és ezzel országos hírű mintaterületté válhat térségünk. Be akarjuk bizonyítani, hogy a víz visszatartására épített gazdálkodás nem csak jövedelmező, de a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségekre is megfelelő választ adhat.

Toldi Csaba Jászszentlászló.

2021.01.27.