Gulyás András beszámolója a Városliget helyzetéről
Sokan, akik a ligetért aggódtak, reménykedve hallgatták a választási ígéreteket a 2019-es önkormányzati választások előtt: „A városliget projekt leállítását fogom kezdeményezni megválasztásom esetén, és egy társadalmi vitát szeretnék arról, hogy a megindult építkezéseket hogyan varrjuk el, hogy ne kelljen gödröket nézegetnünk.”
Soha nem fogjuk megtudni, pontosan hogyan képzelték ezt el. Már az alakuló közgyűlés elvi szándéknyilatkozatából jórészt eltűntek ezek az ígéretek, társadalmi egyeztetés a megkezdett épületekről nem volt. A választások előtt aláírt vállalások jórészt feledésbe merültek. Miközben röviddel a választások után már arról beszélt a főpolgármester, hogy a Liget-projektet megállították, az építkezések felgyorsultak. Ahogy a Ligetvédők nyílt levele megfogalmazta: „Ön főpolgármesterként december 13-án saját Facebook oldalán jelentette be: „leállítottuk a Városliget beépítését.” … a Liget Budapest Projekt nem állt le, hanem gőzerővel halad a mai napig.”
Igaz, az új közgyűlésnek csak a kármentés reménytelen lehetősége maradt. Tarlós István idején az építési szabályzatot mindig átírták a felmerülő építkezési ötletek szerint a fideszes budapesti polgármesterek szavazataival. A megszerzett építési engedélyekre pedig nincs hatása az utólag átírt építési szabályzatnak.
Megtette-e azt a keveset az új városvezetés, amit tehetett a Városliget „közpark jellegének” megőrzésére? Ha a cselekvési lehetőségei korlátozottak is, legalább megnevezték, tájékoztattak mindarról, ami a Városligetben folyik?
Megnyugtató választ egy Városliget-ügyi egyeztető fórum adhatott volna mindezen kérdésekre. Akik évek óta kutatják, dokumentálják, szóvá teszik a városligeti ügyeket, pereket nyernek, a legnagyobb eséllyel tudtak volna abban segíteni, hogy a választási ígéretekből, ami lehet, megvalósuljon.
Nem került rá sor. Az új építési szabályzatot ugyanazok írták, akik korábban, ugyanazok készítették az eddigiekhez hasonlóan hazug és szakmaiatlan hatástanulmányokat is, minden következmény nélkül.
Nem csoda, ha az új építési szabályzat nem élt teljesen a rendelkezésre álló eszközökkel a politikai nyilatkozatok legalább részleges megvalósítására. Hiába kérték többen is, hogy legalább a bulinegyedtől védjék meg a Városligetet, a vendéglátó teraszok méretét nem korlátozták érdemben. Inkább lazítottak a korlátozásokon. Töröltek ugyan építési helyeket, viszont a már kiadott, vagy folyamatban lévő építési engedélyezési eljárásokat ez nem befolyásolja.
A tájékoztatásban sem jeleskednek a környékbeli önkormányzatok: a Városliget ügyében tapasztalható, több éves hírzárlat a kerületi újságokban jórészt megmaradt.
És még egy példa a lehetőségekre: 2020-ban is több építési engedély iránti kérelmet megtámadhattak volna a fővárosi, illetve a környékbeli önkormányzatok. Ha akarták volna.
A Liget-projekt ötletgazdája eközben gőzerővel hajtja az építkezéseket. Baán László és csapata tavaly is mindent megtett azért, hogy az építkezésekről ne legyen valódi vita, minél inkább pártpolitikai kérdéssé váljon: a CÖF segítségével ezreket mozgósítottak az Építési Szabályzat módosítására. Ők a múzeumigazgató korábban is megszokott, már-már harci retorikájának megfelelő lendülettel követelték az építkezések folytatását, amit kizárólag jogi úton nehéz is lenne megakadályozni.
A Városligetben a jog ugyanis igény szerint alakul át meg át. Tavaly törölték a változtatási tilalmat, majd kormányrendelettel igyekeztek felülírni a főváros döntéseit. A Dózsa György úti mélygarázs pedig jogerős építési engedély nélkül épült fel, és kezdték el használni.
Mit tehetünk néhányan, akinek fontos még a Városliget? Egyedül nem sokat. Talán csak annyit, hogy utólag nehezebb lesz elhazudni, mi történt a Városligetben.
A kegyelemdöfés ugyan még hátravan. Az épületek, mélygarázs, utak, sportpályák, éttermek, vendéglők, térkövezett utak és egyéb burkolatok, kalandpark szétszabdalták, ligetes jellegétől jelentős területen fosztották meg a parkot. Ha a Nemzeti Galéria, a legnagyobb épület is megépül, alig néhány tucat hektár marad az egykoron százhektáros ligetből. Márpedig a kormányzati ígéret átértelmezései nem hagynak kétséget afelől, hogy meg akarják építeni.
Így egyre zsugorodó zöld folton kereshetnek maguknak csekélyke természetközeli élményt a pesti épülettengerben felnövő gyerekek. A zsúfoltság, fény- és hangszennyezés, természetesnek egyre kevésbé nevezhető Városliget nem könnyíti majd meg dolgukat.
Mintha megállíthatatlanul sodródna a Városliget ebbe az irányba a közönyös értetlenségben. Néhányan már rég megtették, amit egykori parkhasználóként megtehettek. De ki fog helyettük dokumentálni, értelmezni, cikket írni, tiltakozni? Ki fogja támogatni a jogi eljárásokat pénzzel, szakértelemmel? Ki foglalkozik majd a mostanában „átültetendő” újabb hetven fa ügyével és tesz valamit megóvásukért? Ezrek kellenénk, százan se vagyunk.
Hogy lehetnénk többen? Az oktatással kellene kezdeni. Halljanak többet a gyerekek a közeli környezeti, kulturális értékekről. A Liget körül többet a Városligetről, mint az Amazonasról, vagy a Dunántúlról.
Mindez persze se a Városligeten, se a közönyön nem segít most. Természetközeli élmény helyett a biodóm műanyag búráin esténként neonzöld fények világítanak, a Parlament alapterületű Néprajzi múzeum tagolatlan tömbjén méretes üveglapok fénylenek. Plázának, netán bank- vagy irodaépületnek hihetnénk az épületet, semmit nem fejez ki abból, mi célt szolgál. Kifejezéstelenségükben kifejező emlékei annak, ahogy kulturális örökségünkhöz– legyen az a város, a Városliget vagy a néprajzi hagyomány -, közügyeinkhez viszonyultunk. Az ikonikus épületek utáni vágy és féktelen becsvágy emlékművei, ami ezúttal is legyőzi a mértékletességet, környezeti és kulturális értékeinket.